Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

Westin

The Westin Story

Az első csalink Ingvar Westin nevéhez fűződik: a tapasztalt esztergályos játékot akart készíteni a gyerekeinek. Vágott egy halformát, ami a vízben húzva úgy izgett-mozgott, mint egy igazi hal. Olyan volt, mint egy nagyméretű csukacsali, így a neve “Jätte” lett – ami svédül óriást jelent. Ezzel nemcsak a Westin Jätte született meg, hanem egy teljesen új mozgás is, mely a Westin sajátja: a “Westin roll”.Bár Ingvar Westin csak egy játékot készített, a szenvedély és a tökéletességre törekvés vezérelte. Nem sokkal ezután a helyi csukaspecialisták is méltatták a csalit, mikor összehasonlították a kígyózó mozgását, akcióját más csalikkal. Rájöttek, hogy a Jätte mérete és különleges mozgása ellenálhatatlan a legnagyobb csukák számára. Így a gyerekeknek szánt játék végül az apáknak okozott örömöt!

Ingvar lakhelye (a Gävle közeli Skutskär) környékén a csukahorgászok szinte követelték, hogy Ingvar újabb és újabb fantasztikus csalikat készítsen különböző színekben. A  horgászok húzták wobblereit helyi folyókban, tavakban, valamint a Balti-tenger félsós vízében, ahol kapitális csukákkal van tele a víz. Ingvar nemsokára már komoly kínálattal rendelkezett.Mire 1977-ben megfogták vele az első, 20 kilósnál is nagyobbra becsült csukát a svédországi Norrtalje-szigeteknél, a Jätte már messze földön a leghíresebb nagyhalas ragadozócsalinak számított.

Napjainkban a Westin kipróbált, tökéletesre fejlesztett horgászfelszereléseket, botokat, csalikat kínál, melyeket ugyanazzal a szenvedéllyel és tökéletességre törekedve állítunk elő, mint Ingvar Westin az első Jättét. Azok számára készítjük őket, akik életük halához az elérhető legjobb eszközöket keresik. 

Rendezés:

WESTIN Westin Hillbilly Trucker Cap brown

Gyártó: Westin
Raktáron
Várható szállítás: 2021. szeptember 22.
3.690 Ft

WESTIN Texas Trucker Cap Old Fashioned

Gyártó: Westin
Raktáron
Várható szállítás: 2021. szeptember 22.
4.990 Ft